Szabó Dezső regényeinek nómenklatúrája

Az Új Idők Lexikon 16.kötete így definiálja a kulcsregény fogalmát: a regénynek az a fajtája, amely egy vagy több alakját élő személy után mintázza. Csak a beavatottak tudják, hogy ki volt az író modellje. A magyar irodalomban Tolnai Lajos, a franciában Daudet írt híres kulcsregényeket. Daudet elméletileg meg is okolja módszerét.

Szabó Dezső viszont sohasem ismerte el, sőt ingerülten tiltakozott a felvetés ellen, hogy regényei kulcsregények lennének. Hatalmas, háromkötetetes társadalmi panormája, a Segítség! 1925 karácsonyára került a boltokba. Az ehhez írott előszóban is kitér Szabó Dezső a mű kulcsregényként való, "léha, kicsinyes és gonoszszándékú" értelmezésének tarthatatlanságára: "Honnan valók ezek az arcok? Honnan valók ezek a fájdalmas és nagyszerű, kicsinyes és piszkos, de mindig mély emberséggel valóságos arcok?
A főhős, Boór Bálint, élete külső körülményeit nagy részben az én életemből kapta. De azért nem kell a szerénységre predesztinált hátaknak lúdbőrözniök: Jaj, ez a Szabó Dezső megint magáról beszél, megint magát magasztalja. Nem: ez nem azt jelenti, hogya Boór Bálint alakja azonos velem. Csak ezt: Ha én kolerában voltam és aztán egy regényben meg akarom írni azt a lelkiállapotot, melyet a kolera terem az emberben: ezt nem a turócmegyei főispán náthája alapján: hanem a saját kolera-emlékeim után írom meg.
A legfájdalmasabb azonban az, hogy azok az arcok, amelyekben felidézem a kort s a korban történő embert: léha, kicsinyes és gonoszszándékú embereknek alkalmat adnak arra, hogy ezeket az arcokat odavarrják a magyar élet egy-egy ismertebb alakjához, hogy vagy az illetőt, vagy a regényt, vagy mindkettőt bánthassák. Sőt: filozopterül terhelt elszültségek még kulcsregényről is dadognak.
Az Elsodort falu még nincs nyolcéves. És kinek fontos már, hogy valamelyik alakjának volt-e élő mása és ki volt az? A regénynek semmiesetre sem fontos. Az ilyen megjelölések oktalanságára legjellemzőbb példa az, hogy e regény Farkas Miklósáról évekig úgy beszéltek, mint Ady sikerült képmásáról.
... Herepey Gergely, kolozsvári református pap pedig egy éven át hitte, hogy Farcádyban őt idéztem meg. Egy ellenpróbát ajánlok: ha valaki e regény valamelyik szereplőjét megajándékozza egy ismerőse azonosságával: kutassa:
ezen az ismerősén kívül nem hasonlít-é az illető alak más ismerőséhez is. Bizonyára még tíz-húsz hasonlóságot fog találni. ...
Legtöbb alaknál én sem látok bele a keletkezés misztériumába. Oh, ha ezek az arcok sohasem lettek volna életem lappangó lázává!"

Szabó Dezső tehát határozottan tiltakozik regényeinek kulcsregénnyé minősítése ellen. Természetesen nem vonhatjuk kétségbe az író kompetenciáját saját műveinek értelmezése terén, mégis tényként kell megállapítanunk, hogy az Elsodort falu 1919-es, és a Segítség! 1925-ös megjelenésének első napjaitól kezdve máig bezárólag a legszélesebb irodalmi és olvasói közvélemény előtt állandó beszédtéma volt, hogy e vaskos regények nagy számú szereplője közül ki, melyik ismert személyiségnek, politikusnak, közéleti hírességnek a karikatúrája. Ezen azonosítások némelyike egészen biztosan igaz, mások nem feltétlenül.
További két megjegyzést is igényel annak megmagyarázása, honnan e nagy bátorság, hogy Szabó Dezső határozott ellenkezése ellenére kulcsregényként interpretáljuk a két korszakos művet. 1./ Amennyire lényegiek, időt és történelmet álló alapigazságok, megkerülhetetlen nemzeti axiómák, vagy ha úgy tetszik, Igék Szabó Dezsőnek a magyarság létével, sorsával, történelmével és elrendelésével kapcsolatos gondolatai, annyira vitathatóak és nem feltétlenül komolyan veendők mindazok, amiket sajátmagáról mond. (Pl. számtalanszor leszögezi korának legünnepeltebb írójaként, hogy "ő nem író". Annak ellenére, hogy nyolc nyelven beszélt és olvasott, hogy az ország legképzettebb franciatanára és legfelkészültebb finnugrisztikai tudósa volt, akinek már 25 éves korában kiadta a Tudományos Akadémia a vogul szóképzésről írott egyetemi tankönyvét - azóta sincs másik! -, és akit ekkoriban már-már úgy emlegettek, mint a kolozsvári egyetem leendő tanszékvezetőjét, nem győzi hangoztatni, hogy mennyire lenézi, tudománytalannak és impotensnek tartja a nyelvészetet és a nyelvészeket. stb.) 2./ Szabó Dezső műveiben a szereplők elnevezése (nómenklatúra) nagyon sajátos, esetenként túlzottan is áthallásos. Ez abból az írói sajátságából eredeztethető, hogy soha sem kitalált, hanem mindig átélt, megélt, tapasztalt eseményeket mond el. Így aztán érthető, ha néha műveiben ugyanúgy vagy majdnem ugyanúgy hívják a szereplőket, mint a mintát adó valóságban. Álljon itt példaként egyik legszebb novellája, az 1916-ban írt Tanárok nómenklatúrája, egybevetve az író akkori kollegáinak, az ungvári Állami Fóreál Gimnázium tanárainak neveivel, melyeket a korabeli évkönyv hűen megőrzött:

 
Talán sikerült éreztetnem ennek az egy novellának a nómenklatúrája által, hogy Szabó Dezsőnek miért volt annyi pere, vitája, veszekedése, sőt párbaja a műveiben önmagukat felismerni vélő reklamálókkal. A Tanárok miatt is Ungváron nagyon súlyos konfliktusa volt egyik kollegájával, akinek a nevét megváltoztatta ugyan, de akit az egész város felismert és kinevetett, miután az elbeszélés a Nyugat folyóiratban megjelent. Egy szó, mint száz: ha ez nem kulcsnovella, akkor kulcsnovella egyáltalán nem is létezik.

Vállalva tehát Szabó Dezső egyet nem értő zsörtölődését, úgy véljük, még ha vitatható és bizonyíthatatlan is, nem teljesen haszon nélkül való, ha - irodalom- történeti érdekesség gyanánt - közreadjuk a névsort, a mára már hagyománnyá patinásodott, egykori evidenciát, hogy ki kicsoda volt vagy lehetett, illetve, hogy kiben kit vélt felismerni az akkori kortárs olvasó az Elsodort falu és a Segítség! felvázolta társadalmi tablón.

Az elsodort falu nómenklatúrája

Ha a regény mottóját nézzük (Dante: Pokol, IX.61-63.), úgy tűnik, maga Szabó Dezső is arra buzdít minket, fejtsük meg regényének nómenklatúráját: "Ó ti, kik éltek józan értelemben, / lessétek mily tan látható keresztül, / elfátyolozva különös rímemben!".:

A Segítség! nómenklatúrája

A Miért? nómenklatúrája

A 309 oldalas, Miért? című regénytorzót 1926 május 28-a és 1927. április 2-a között írta Szabó Dezső. Később, 1927 végén, illetve 1928 folyamán további 50 oldalt írt hozzá. Ezen utóbbi oldalak csak kéziratos formában hozzáférhetők. A regény közlésére két részben, a 49-50-51., illetve az 52-53. Ludas Mátyás Füzetben került sor. A megígért folytatás sohasem született meg.
A sokszereplős, széles téma kibontású mű legtöbb szereplője ma még bizonytalanul azonosítható, kivéve hármat:

Hasonló kimutatásokat készíthetnénk többi regényéről is (Csodálatos élert, Az eső megered, Ének a révben), különös képpen a legelsőről, az 1917-ben megjelent Nincs menekvésről, amelynek kizárólag valóságos figurák a szereplői - nem egyszer saját néven - a korabeli Székelyudvarhely világából.
Felelőséggel megállapíthatjuk, hogy Szabó Dezső szépírói munkásságának legnagyobb része, regényei, elbeszélései önéletrajzi eseményeken nyugvó kulcsalkotások, melyeknek szereplői kellő háttérismeretek esetében konkrétan azonosíthatóak valamelyik kortárssal. Ez a műveknek az értékéből semmit sem von le, sőt dokumentációs jellege által növeli azok hitelét.

Szőcs Zoltán